Túlzó kámfor illat kíséri lépted
Hogyha itt vagy
Magamban voltam én is ezerszer
Arra kérlek most az egyszer
Ne fordíts hátat ne válj köddé
Váljon a maradásod ösztönné
A holnap úgyis a tükörképe lesz
A mának ha egyszer vége
Kár lenne érte…
Kár lenne…
Inkább fusson körbe-körbe
Úgy szaladjon a nyelvét öltse
Játszó tenyér lelkem tartja
Egy a folyó de két a partja
Az idő múlik közben fárad
Kettőnknek fest ősz hajszálat
Addig kínoz legyen bárhol
Aki itt van de mégis távol
..saját magától
Útnak indul most a kétség
Lámpafényt olt a vak sötétség hogy
Megtalálja haza érjen
Álmok nélkül félig ébren
Azt az ajtót kulcs a zárban
Amit nyit majd hogy végre párban
Ahogy régen késsel a kézben
Fatörzsekbe szíveket véssen
..csak el ne késsen
Ne késsen
Aki a két kezét fonná köréd szüntelen
Aztán a fél szívét rakná elém csendesen
Annak én ugyanúgy félbe adnám cserébe
Végső válaszom
Te nekem én meg neked adom
Te nekem én neked
Te nekem én neked
Te vagy a jel
Lehet hogy nem hiszed el
Akkor is az vagy aki égig emel
Úgy szorít mint aki nem is akar
Elereszteni engem egyhamar
Miközben úgy tűnik el mint a kámfor
Aki a két kezét fonná köréd szüntelen,
Aztán a fél szívét rakná elém csendesen
Annak én ugyanúgy félbe adnám cserébe
Végső válaszom
Te nekem én meg neked adom
Merre indul mikor ébred
Kérne tőlem más emléket
Szívem robban szeme se rebben
Hangosabban erősebben
Eggyé válás úgy akarnám
Magamat benned veszni hagynám
De az orrom most se csalhat
Megint túlzó a kámfor illat
..de addig itt vagy