Túlzó kámfor illat kíséri lépted Hogyha itt vagy Magamban voltam én is ezerszer Arra kérlek most az egyszer Ne fordíts hátat ne válj köddé Váljon a maradásod ösztönné A holnap úgyis a tükörképe lesz A mának ha egyszer vége Kár lenne érte… Kár lenne… Inkább fusson körbe-körbe Úgy szaladjon a nyelvét öltse Játszó tenyér lelkem tartja Egy a folyó de két a partja Az idő múlik közben fárad Kettőnknek fest ősz hajszálat Addig kínoz legyen bárhol Aki itt van de mégis távol ..saját magától Útnak indul most a kétség Lámpafényt olt a vak sötétség hogy Megtalálja haza érjen Álmok nélkül félig ébren Azt az ajtót kulcs a zárban Amit nyit majd hogy végre párban Ahogy régen késsel a kézben Fatörzsekbe szíveket véssen ..csak el ne késsen Ne késsen Aki a két kezét fonná köréd szüntelen Aztán a fél szívét rakná elém csendesen Annak én ugyanúgy félbe adnám cserébe Végső válaszom Te nekem én meg neked adom Te nekem én neked Te nekem én neked Te vagy a jel Lehet hogy nem hiszed el Akkor is az vagy aki égig emel Úgy szorít mint aki nem is akar Elereszteni engem egyhamar Miközben úgy tűnik el mint a kámfor Aki a két kezét fonná köréd szüntelen, Aztán a fél szívét rakná elém csendesen Annak én ugyanúgy félbe adnám cserébe Végső válaszom Te nekem én meg neked adom Merre indul mikor ébred Kérne tőlem más emléket Szívem robban szeme se rebben Hangosabban erősebben Eggyé válás úgy akarnám Magamat benned veszni hagynám De az orrom most se csalhat Megint túlzó a kámfor illat ..de addig itt vagy