Nyújtózkodik a zúzmara, megdermed az idő. Elcsitul a jelen, és megnémul a jövő. Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe' van. Míg vesztegel a pillanat, idebent csak pörög egy végtelen magnószalag a szemhéjam mögött. Néha jó, néha rossz, néha nem. Néha nem foglalkoztat semmi sem. Végül minden végső helyére kerül, maradok -- ott, ahol voltam - egyedül. Beborítva sugarakkal, szemben állok a Nappal. Köröttem légüres tér, riadtan tátogok. Hűvös fénnyel izzanak lámpás csillagok. Egymást követve f*gynak el a kimondott szavak. Szilánkokra törnek, aztán szertefoszlanak. Magam leszek a zúzmara, a hóval olvadok. Elillanok, akár a tél, akár a sóhajok. Néha jó, néha rossz, néha nem. Néha nem foglalkoztat semmi sem. Végül minden végső helyére kerül, maradok -- ott, ahol voltam - egyedül. Beborítva sugarakkal, szemben állok a Nappal.