Végtelen pusztaság, könnyá por szitál, Bíborszínű ég alatt a nagy tömeg csak áll... Íme itt az ember, ránéz minden szem, Az egybegyűltek várják, hogy új csodát tegyen. Szótlanul megtöri- mégsem jut kenyér. Nyomtalanul tűnik el, amihez csak ér. A pusztítás csodáját a szélbe szórja szét, Nála volt a kezdet, az embernél a vég.