Nagy nehezen lett hihető minden Isten, a halál, hogy nem kalóz a pék. Hogy a nap idáig dagad, és pucolni kell innen, de mi már maradunk, marad a maradék. Leguggoltak hozzánk mind, a legnagyobbak, s nők néztek fel ránk, úgy néztek, hogy nagyon. Maradj békén! – mondták, és úgy treniroztak minket hogyha simogattak akár háton, akár hason. Békén megmaradtunk, s bár néma jeges szívvel ültünk fel, hogy torkunkra nehezült a penge. De biztos borotválnak utoljára ezt kell gondolni, mert a vér a szelídek cementje. Rugdalózhatnál, dobálhatnád magad, ordibálhatnál, hogy: Nem késő! De késő... A szánkra rózsa buborékol, s e hab lesz a kilépő léleknek a lépcső. Elég a maradék... Ordibálhatnál, dobálhatnád magad, rugdalózhatnál, hogy: Nem késő! De késő... A szánkra rózsa buborékol, s e hab lesz a kilépő léleknek a lépcső. Elég a maradék...