Száguld az idő
végtelen vonalak tömör sötétjében.
Álmomban vonat visz
vasfekete éjszaka,
dermedő sínpáron
rohan a hold.
Messze innen, messze onnan kiáltok,
vonatablak, rézsű, surlófény.
Utazunk és zúgnak bennünk az álmok.
Malom az ott messze? Nézd csak, nézd!
Vonatút az éjszakában, barátom!
Az a csonka hold világlik ránk.
Fut a kocsi, visz, visz, visz előre,
ugyanaz a hold világít ránk.
Milyen árva, milyen árva az ember.
Rohanó fák rácsa hulló árny.
Fut a kocsi, visz magával az éjbe,
egyedül vagy, hold világít rád.